2 napja mást sem csinálok, mint tételeket dolgozok ki éjt napallá téve, nagy ritkán -mint most is- egy 5-10 perces szünetet tartva, majd ismét beletemetkezve a gyötrelmes tanulásba. Hogy miért mániám mindig, mindent az utolsó pillanatra hagyni? Sajnos erre 18 év alatt még nem sikerült rájönnöm, de nagyon remélem, hogy ha egyszer benő a fejem lágya, akkor lemondom erről a jó szokásomról. Holnap babysitter vizsgám lesz, csupán 54 tételt kell bebiflázni. És természetesen nekem csak tegnapelőtt este jutott eszembe, hogy talán el kéne kezdeni kidolgozni a tételeket, úgyhogy most keresek, kutatok régi füzetekben, új füzetekben, neten, fejecskémben, de nagyon véget nem érő küzdelemnek tűnik.
Nagy tanulási kedvemben már a szokásos piperkőckedéseimre se nagyon futja az időmből - de ezt a három napon kibírom arcpakolások, körömlakkozások, sminkelések és persze hajvasalás nélkül. Igen, a hajvasalás. Fene gondolta volna, hogyha pár napig nem vasalom ki a hajam, milyen elképesztő természetességgel kezd saját életet élni - de érdekes módon semmiképpen sem negatív értelemben. Göndörödik, loknisodik, fürtösödik - minek vasaltam évekig, ha anélkül is úgy néz ki, mintha a fodrásztól léptem volna ki? Azt hiszem, egy ideig elbúcsúzok a Remingtonomtól, és beszerzek egy göndör hajra való hajhabot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése