Kártyaparti

Tegnap az egész család átruccant egy kis összeröffenésre a mamámékhoz, én természetesen vittem Rudimat is:) Isteni rakottál volt (ha még nem kóstoltad, nem is tudod, mi az igazán finom!), desszertnek meggyes-diós pite és csokis-sztracsis jégkrém, szóval igazi hagyományos, családi kajálás volt. Szerencsére elég jó fej rokonaim vannak, így meglehetősen jól szórakoztunk. Amíg a buszra vártunk, unokatesómék meghívtam kártyázni, amiből végül az lett, hogy eggyel későbbi busszal mentünk. Imádok römizni, de tegnap tudtam meg, hogy meglehetősen hiányosak az ismereteim - többet nem a 10 éves kistesómtól fogok kártyázni tanulni, az biztos!

Rossz hangulat ellen

Bár túl vagyok az érettségin (huhéééé, magyarból dicséret a szóbeliért^^), azért nem könnyebbültem meg maradéktalanul, valaki tett róla, hogy felmérgesedjek, aki... Na mindegy, ami történt, megtörtént, próbálok optimistább lenni, jobb kedvre derülni, így kénytelen-kelletlen (azért annyira nem), előbányásztam régi, jól bevált jókedv-receptemet, egy régi L'Arc~en~ciel szám kíséretében, ami minden feldobja a napom. Na meg természetesen a hihetetlenül jóképű, bár kissé feminin énekes, aki bár korát tekintve apukám lehetne, azért én rajongok érte.

Cseresznyéskert

Persze nem a Csehov-féle, hanem a Ferencz-féle:) Tegnap is, ma is degeszre ettem magamat ezekkel az édes, roppanó héjú, sötétbordó bogyókkal. Imádom.
Tegnap az egész család szépen kiment a kertbe egy rögtönzött szünetet tartani. Mindenkit befogtunk: 70 éves papámtól kezdve 10 éves kishúgomig mindenki ott volt, még a barátom is, aki akkor látogatott meg. És meglepő módon milyen szórakoztató! Van valami keserédes bája, olyan nosztalgikus érzés fog el - mint amikor kiskoromban a barátnőimmel jártuk a falut, és a fára mászva eszegettük ezeket az édes gyümölcsöket. Tipikusan vidéki, tipikusan falusi ez nekem, ami fura, mert egészen elszoktam a falusi-érzéstől, ha szabad így fogalmaznom. Időm nagy részét a bent a városban töltöm, mert sokkal egyszerűbb minden, a vidéki lét már csak nyűg a számomra. De most annyira mégsem... Meg lehet ebben is látni a bájt, na.

Inspiráció

Nemrég kölcsönkaptam egy háromrészes könyvet, amit rendkívül inspirálónak találtam, sokat tanulhattam belőle. Ez egy elég régi, a múlt század első felében megírt könyvtrilógia, a Sikerkalauz címet viseli. A borító egyszerre komoly, mégis bohém - egy kockás háttér előtt egy üzletember sétál. Egyszerűen megtanít jobb emberré válni - érvényesíteni önmagunk anélkül, hogy másokon átgázolnánk, mi több! Népszerűséget elérve. Tele van emberi történetekkel - ki hogyan javított az életén, hogy vált sikeressé, hogy lett köztiszteletben álló ember. Bár a célközönség nem kifejezetten az én tizenéves korosztályom, de úgy érzem, annak ellenére, hogy jobbára üzletemberek veszik hasznát a leírtaknak, ugyanúgy hatásos egy érettségiző leánykának is.
Sajnos a 3 részes könyvből csak 2-höz jutottam hozzá, de remélem, hogy hamarosan a 3. kötetet is kézbe vehetem:)

Szóbeli-para

Mostanában sajnos teljesen kész vagyok attól a ténytől, hogy egyre közelebb van a szóbeli érettségi - és ez még jobban aggaszt, tudva, hogy nem lett rossz az írásbelim, és ezen múlik, hogy még jobb legyen. Ez ösztönöz, ami jó, viszont amint felállok a tanulnivalótól - mint ahogy most is - egyből bűntudatom lesz, és mennék vissza, ahol viszont nem tudok koncentrálni, mert máson jár az agyam. Ráadásul rendet is kéne rakni, mert holnap jön a barátom, ehhez némi segítséget nyújt majd egy program, amit egy másik blogon olvastam (ami mellesleg a kedvencem), erről biztosan írok még!