Egy héttel ezelőtt még teljes lelki nyugalommal vettem tudomásul, hogy nincs mese - lassan ismét itt van a kissé giccses, sokak által (a Halloween-nal karöltve) üldözött ünnep, a Bálint-nap, azaz ahogy manapság jobban elterjedt, a Valentin-nap. Mint büszke szingli, nem hagytam, hogy letört legyek - mit nekem holmi szerelmesek ünnepe, amikor alig másfél hónapja élvezem-szenvedem az egyedülálló létet?
Azonban a Sors elég rendesen bekavart: bár előre, jó előre elterveztem, hogy igen, a mai nap az enyém, természetesen nem így lett.
Nem, mert csütörtökön rám talált a szerelem, exbarátom személyében. Felmelegítve csak a töltött káposzta jó - de ki vagyok
én, hogy szembeszálljak a Sors akaratával? Így hát a mai napon már egy voltam a sok ezer szerelmes közül, aki ünnepli a szerelmesek ünnepét.
De kérdem én - kezdődhet-e szebben a nap, mint hogy álomittasan, éppen hogy csak felébredve a szerelmem mosolygó arcát lássam magam előtt, aki csak annyit mond: "Boldog Valentin napot, kicsim!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése