Filmajánló

Terveim szerint a filmajánló állandó rovata lesz a blogomnak (eddig volt állandó rovatom??), mivel ugyan nem vagyok filmmániás és ahhoz különösebben értő valaki, de imádok elnyúlni a kanapén/ágyon, és egy bögre forró teával (nyáron pedig jeges limonádéval) felszerelkezve megnézni valami szórakoztató/romantikus/rémesvéres/szomorú/stb filmet.
Első film, amit ajánlok mindenkinek -főleg álmodozó szellemű lányoknak- az Amélie csodálatos élete (eredeti címe Le Fabuleux Destin d’Amélie Poulain, ha valakit érdekel). A főszereplő Audrey Tautou, aki többek között ismerős lehet például a Da Vinci kód című regény filmváltozatából.

Imádnivaló film, kicsit romantikus, kicsit vicces, kicsit hibbant... olyan nekem való. A magányos Amélie éli a megszokott, nem túl izgalmas életét, amikor a lakásában egy rég elfeledett dobozkára bukkan egy kilazult csempe mögött - úgy dönt, visszajuttatja jogos tulajdonosának, és ha sikerrel jár, akkor az éeltét annak szenteli, hogy továbbra is segít másokon (ha pedig mégsem, akkor mindegy). Természetesen sikerrel jár, úgyhogy továbbra is jótékonykodik. Egyik kedvenc jelenetem, amikor egy vak úrnak "segít", nem csupán átkíséri az úton, ahogy az lenni szokott (vagy nem szokott, de ez most más kérdés), hanem lát a férfi helyett - elmondja, mennyi a sajt, mi történik az utcán, majd hirtelen elengedi a kezét, és elválnak útjaik... Közben persze találkozik egy hozzá hasonlóan különc és magányos Ninoval, akivel kerülgetik egymást, "kapcsolatuk" egyik mozgatórugója a férfi elhagyott fényképeskönyve.
Szeretem ezt a filmet, mert egyrészt megjelennek benne az élet apró örömei, például az, milyen kellemes érzés beletúrni az ujjainkat egy zsák babszem közé, kiskanállal feltörni a karamellt a desszert tetején, kavicsokkal kacsázni (ez alliteráció:D) - vagy éppen kitalálni, hogy az adott pillanatban hány párnak van orgazmusa (tizenötnek). Másrészt pedig Amélie karaktere is imádnivaló, maga Audrey pedig annyira manószerűen cuki, hogy nem lehet nem szeretni. És a Ninot játszó Mathieu Kassovitz sem néz ki rosszul:)
Harmadrészt pedig a film zenéje (háláa köszönet Yann Tiersennek érte!) is annyira visszaadja a film hangulatát, hogy már csak azért is érdemes belepillantani, vagy inkább végignézni a filmet. Tulajdonképpen amióta leszedtem a filmzenét, az album különböző számait állítottam be a telefonomon, úgyhogy most a film zenéjével szólal meg ha hívnak, ha üzit kapok vagy ha éppen reggel felébreszt.

Ezt különösen szeretem, dallamos, bűbájos, és bár nem pörgős, nagyon fülbemászó, elgalábbis én gyakran kapom m,agam rajta, hogy éppen ezt dúdolom.

Ez ugyan nem a filmhez íródott, már jó 70 évvel azelőtti szám (Russ Columbo a '30-as évek körül alkotott, ő egyébként nagy kedvencem), de pont azért szeretem ennyire, van benne valami régmúlt, kicsit keserédes báj.

Egy szónak is száz a vége: aki kíváncsi egy különös hangulatú, meseszerű filmre, ami lebilincsel és elvarázsol: ezt csak ajánlani tudom!